Premium Only Content

COVID a hagyományos kínai orvoslás szemszögéből - Dr. Jónás Attila előadása
Talán mondanom sem kell, hiszen aki rendszeres nézője a SZK-nak az pontosan tudja, hogy a sors a SZK rövid jelenléte óta csupa érdekes és figyelemreméltó vendéggel hozott össze minket. Mégis, amikor a tudományos szféra egy új arcát sikerül bemutatnom a “szkeptikus” nagyérdeműnek, akkor a szokásosnál is nagyobb izgatottsággal készülök a beszélgetésre. Talán nem túlzás úgy fogalmaznom, hogy jól ismert, kedvenc “tisztánlátó” doktoraink sorába egy újabb szakértő lépett és nem is akármilyen.
Az Új Percek Podcast 34. részére készült interjúban Dr. Jónás Attila aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos előadását hallhatjuk a hagyományos kínai orvoslásról és a COVID alternatív kezeléséről. Attila magas fokú nyugati képzése és praxisa mellett azon kevesek közé tartozik az orvostársadalomban, akit elmondása szerint az “élet sodort” alternatív válaszok keresése felé betegségeink orvoslásának lelkiismeretes gyakorlójaként.
Dr. Jónás Attila elérhetőségei:
https://www.facebook.com/drattilajonas/
attila.jonas@icloud.com
Tudományos anyagok:
1. Specific Plant Terpenoids and Lignoids Possess Potent Antiviral Activities against Severe Acute Respiratory Syndrome Coronavirus
2. Efficacy of Traditional Chinese Medicine for COVID-19 Pneumonia: Two Case Reports
3. Combating COVID-19 with integrated traditional Chinese and Western medicine in China
4. Molecular docking analysis of selected natural products from plants for
inhibition of SARS-CoV-2 main protease
5. Hijacking SARS-CoV-2/ACE2 Receptor Interaction by Natural and Semi-synthetic Steroidal Agents Acting on Functional Pockets on the Receptor Binding Domain
6. In-Silico approach for identification of effective and stable inhibitors for COVID-19 main protease (Mpro) from flavonoid based phytochemical constituents of Calendula officinalis
7. Xuebijing injection in the treatment of COVID-19: a retrospective case-control study
8. Herbal plants coordinate COVID-19 in multiple dimensions – An insight analysis for clinically applied remedies
🚀 🚀 🚀 🔥 🔥 🔥
🙏
✅ Ne felejts el feliratkozni Odyseen:
https://odysee.com/@SzkeptikusKerekasztal:9
✅ Ne felejts el feliratkozni a tartalék Youtube csatornámra:
https://www.youtube.com/watch?v=II9f5I1o84w&t=0s
👉 LBRY app az Odysee videók nézéséhez (Android, PC, Mac):
https://lbry.com/get
👉 Rumble app (Android, iOS):
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.rumble.battles&hl=en_GB&gl=US
https://apps.apple.com/us/app/rumble/id1518427877
Szkeptikus Kerekasztal elérhetőségek!
👉 WEBOLDAL: https://www.szkeptikuskerekasztal.com
👉 FACEBOOK: https://www.facebook.com/szkeptikuskerekasztal
👉 ODYSEE: https://www.odysee.com/@szkeptikuskerekasztal
👉 BITCHUTE: https://www.bitchute.com/szkeptikuskerekasztal/
👉 RUMBLE: https://rumble.com/user/SzkeptikusKerekasztal
👉 TELEGRAM CSATORNA: https://t.me/szkeptikus
👉 TELEGRAM CSOPORT: https://t.me/joinchat/A2ZnDHeuaVMyZDNk
Ha támogatni szeretnéd a további munkám, fejlesztéseket:
👉 Patreon közösség: https://www.patreon.com/szkeptikuskerekasztal
👉 Paypal egyszeri támogatás: https://www.paypal.com/donate?hosted_button_id=NXZFVX52629C4
👉 Bitcoin: bc1qn4rnxs9eqvvjxumn8vsykk8gqnvkq9h4d2sdz5
👉 Ethereum: 0xdeF8A8E60f0604cBe512bbcf4DDF6CEb118f332C
🙏
-
2:09:28
Melonie Mac
14 hours agoGo Boom Live Ep 39!
59.8K11 -
1:04:36
Man in America
15 hours ago🚨 BREAKING: Dr. Robert Young JAILED! Medical Tyrants Will Do ANYTHING to Silence Truth
86K46 -
3:01:44
I_Came_With_Fire_Podcast
13 hours agoPanama CANAL BlackROCKED | Left of PODCASTING | Ukraine AID GONE
46.9K8 -
45:56
Glenn Greenwald
13 hours agoLee Fang Reacts to Trump's Speech to Congress; Will DOGE Tackle Military Waste? | SYSTEM UPDATE #418
111K96 -
43:23
Donald Trump Jr.
13 hours agoNo Clap: Dems are a Disgrace but My Father is Bringing Back Common Sense | Triggered Ep.222
164K141 -
18:29
The Rad Factory
1 day ago $4.97 earnedBuilding Shred Eighty a Custom Honda Snow Kart
62.5K7 -
UPCOMING
Precision Rifle Network
1 day agoS4E7 Guns & Grub - What makes group size increase?
31.9K2 -
46:29
SGT Report
1 day agoAMERICA IS BACK! BYE BYE IRS!! -- Sam Anthony
80K131 -
8:56:13
Dr Disrespect
19 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - WARZONE - 150 PLAYER LOBBIES
193K20 -
1:27:35
Redacted News
14 hours ago"This is NOT normal" Trump just destroyed the woke mob as Dems in disarray | Redacted News Live
171K307