Rohamosan javul Máthé Krisztofer, a várpalotai hintabaleset súlyos sérültjének állapota

3 years ago
13

Krisztofer 2017 szeptemberében súlyos balesetet szenvedett, amikor a 33 méter magas kalapácshinta egyik tartóeleme eltörött. A tragédia szinte az egész országot megrázta. A 18 éves fiú nyolc méteres repülés után a járdára zuhant, és súlyos agykárosodást szenvedett. Agya elmozdult a helyéből, bevérzett. Hónapokig feküdt kómában, orvosai arra készítették fel az édesanyát, hogy Krisztofer meg fog halni.
A fiú egy év után jött ki a kórházból, majd pár nap alatt rohamos javulás kezdődött az állapotában. Szinte egyik pillanatról a másikra megtanult önállóan járni és újra szobatiszta lett, elkezdett beszélni, érzelmi reakciókat mutatott. Ez épp olyan gyönyörű volt az anyai szívnek, mint egy gyerek születése – mesélte az édesanya, aki hisz fia teljes gyógyulásában.

A közzétett információkat nem hagyta jóvá semmilyen egészségügyi testület, így az OGYEI sem. Nincs szándékunkban betegséget diagnosztizálni, kezelni, gyógyítani, vagy megelőzni.
A jelenleg hatályban lévő EU-s és magyar jogszabályok alapján az étrend kiegészítőknek, ill. semmilyen más élelmiszernek, ill. kozmetikumnak gyógyhatást, vagy más egészségre gyakorolt hatást tulajdonítani nem szabad, ezért a videó filmekben tapasztalható állapotjavulások és egyéb nyilatkozatok nem vonatkoztathatók konkrét termékekre. Amennyiben bármilyen egészségügyi, vagy gyógyászati problémára vonatkozó kérdése van, kizárólag a kezelőorvosához, vagy gyógyszerészéhez forduljon. A hatályos törvények alapján csak ők adhatnak ilyen jellegű kérdésekre válaszokat. Kifejezetten felhívjuk a figyelmet arra, hogy a videókban, ill. nyilatkozatokban elhangzó “c-peptide”, ”proinsulin c peptid”, “c-peptide spray”, "spray" szavak, illetve ezen szavak egyéb variánsai és rokon értelmű szavai mögött nincsen összefüggés egyetlen konkrét termékkel sem! A videóknak kizárólag oktatási céljai vannak, és nem konkrét termékekre vonatkoznak a videó filmekben elhangzó állítások, vagy képi megjelenítések.

Loading comments...