Premium Only Content
Új Reflektor Magazin, MTV2, 1995. VI. 16. Felelős szerkesztő-műsorvezető: Ilkei Csaba
Az „Új Reflektor Magazin” a Magyar Televízió érdekvédelmi riportműsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró riportjaival a rendszerváltás előkészítését is szolgálta. Nem ideológiai alapon közelített a témáihoz, hanem a kisemberek leghétköznapibb gondjait, megoldatlan problémáit, az őket ért sérelmeket, a nekik fájó igazságtalanságokat dolgozta fel, főként leveleik alapján. Társadalmi tanulságokat is felmutatott, de mindenkor hozzátéve: „A jogos magánérdek is közérdek!”
Az adások végén gyakran elmondtam ars poeticánkat: „Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni, - nem erény!” Érdekvédelmi riportműsorunkat a közönség javaslatára 1998-ban a Civil Parlament Civil Diplomájával tüntették ki.
Népszerűsége és nézettsége miatt az önkritikátlan hatalom nem egyszer meg akarta szüntetni az „Új Reflektor Magazint” 1990 után is. Ez végül az Orbán-Torgyán kormány alatt következett be, amikor 1999 őszén Szabó László Zsolt, az MTV elnöke eleget tett a felsőbb utasításnak. (Tudjuk, ki volt az.)
A műsor nézői tömegtüntetést szerveztek a Szabadság térre szeptember 23-án, ahol követelték az ÚRM folytatását, az indoklás nélküli döntés visszavonását. Az Orbán-Torgyán kormány azonban nem engedett. A mai napig sincs hasonló célú, tartalmú és stílusú műsora a közszolgálati televíziónak.
Kapcsolódó:
https://kuruc.info/r/9/208826/
-
1:19:42
Glenn Greenwald
11 hours agoLab Leak Revelations Prove Corrupt Suppression of COVID Dissent; CNN Boots Jim Acosta: Who & What is a "Journalist"? | SYSTEM UPDATE #398
83.4K104 -
1:11:00
Donald Trump Jr.
15 hours agoFirst White House Press Briefing, Plus Behind the Scenes on Capitol Hill w/ Rep Vince Fong & Sen Eric Schmitt | TRIGGERED Ep.211
202K173 -
1:45:52
Redacted News
12 hours agoBOMBSHELL! Trump about to announce largest spending FREEZE in American history, deep state in PANIC
234K393 -
1:05:23
Man in America
15 hours agoDeepSeek & the AI War to Dominate the New World Order w/ Mike Adams
67.8K21 -
2:50:20
DLDAfterDark
7 hours ago $3.43 earnedDLD Live! Are They Planning an Attack?? The "cute winter boots" Trend & What it Means!
35.1K5 -
55:26
Flyover Conservatives
1 day agoFrom Conspiracy Theory to Proven Fact: Breaking Free from the American Corporation - Ann Vandersteel | FOC Show
48.2K8 -
1:48:32
Danny Polishchuk
12 hours agoThe Funniest Call In Show On Earth - Live From New York City's Best Comedy Club
44.6K -
1:01:12
The StoneZONE with Roger Stone
9 hours agoTrump Authorizes ICE Raids That Save Women and Children | The StoneZONE w/ Roger Stone
47.4K6 -
1:39:36
Patriots With Grit
7 hours agoThe Evil Underbelly of Healthcare | Scott Schara
29.6K6 -
1:30:54
megimu32
11 hours agoON THE SUBJECT: Music fun, Marvel Madness, and HOTSEATTODD!
36K1