Premium Only Content

A JÓ ÉS A ROSSZ LEGVÉGSŐ CSATÁJA – A Fenevad képének felemelkedése
A világban zajló, felettébb baljós eseményekre való tekintettel kitérünk az aktuális folyamatokra, történésekre, de persze pusztán bevezető jelleggel, tisztázva álláspontunkat és azt, hogy elkötelezettek vagyunk azzal kapcsolatban, hogy nem vagyunk elkötelezettek egyetlen politikai formáció felé sem. Mindezek után rátérünk aktuális témánkra, amelynek során kitárgyaljuk-kibeszéljük annak lehetőségét, hogy a biblikus próféciák, világvége-jövendölések mennyire illeszthetők össze napjaink történéseivel és a Szentírás alapján miféle megpróbáltatások várhatnak még az emberiségre.
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Róbert 😎
2024. december 20.-án megismételjük a 2016. május 5.-i, HA A NÁCI GYŐZTEK VOLNA című műsorunkat, amiben azt mutattuk be, hogy milyen világrend alakult volna ki a 2. világháború után
Új adással 2024. DECEMBER 27.-én jelentkezünk, ÉS MOST KELL BEJELENTENÜNK, hogy ez lesz AZ UTOLSÓ MŰSORUNK A HATOSCSATORNÁN! Ebben röviden összefoglaljuk, honnan-hova jutottunk el az elmúlt, valamivel több, mint 12 esztendő alatt. Az esetleges folytatásról YouTube-csatornánkon, illetve Facebook oldalunkon találhatnak majd információkat.
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, DECEMBERI lapszáma és AZ INDIANA JONES NYOMÁBAN – AZ ŐSI IDEGENEK TITKAI című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte megvásárolható a szupermarketekben, bevásárlóközpontokban, a hírlapárusoknál és az üzemanyagtöltő-állomásokon.
-
LIVE
Wendy Bell Radio
5 hours agoCry More, Democrats
14,391 watching -
LIVE
Dear America
9 hours agoTrump DOESN'T HOLD BACK In Speech To Congress FULL RECAP!
6,938 watching -
LIVE
Jeff Ahern
1 hour ago $0.86 earnedNever Woke Wednesday with Jeff Ahern (big time speech)
681 watching -
39:10
Producer Michael
18 hours agoINSIDE AN INSANE MIAMI SUPERCAR COLLECTION!
28.5K3 -
LIVE
The Pete Santilli Show
10 hours agoDems Proved They Hate America & Angry They Can’t Lord Over All Americans [EP 4461-8AM]
1,775 watching -
12:32
Melonie Mac
20 hours agoAmouranth 2A's Intruder
30.8K28 -
16:39
Scammer Payback
15 hours agoNo Mercy for this Scammer
26.8K12 -
31:19
Uncommon Sense In Current Times
17 hours ago $3.87 earned"The Truth About Government Waste: How USAID is Failing & What Christians Must Do w/ Cheryl Chumley"
26.8K4 -
1:00:32
Trumpet Daily
21 hours ago $4.59 earnedA Dangerous Era of Rearmament - Trumpet Daily | Mar. 4, 2025
25.3K8 -
3:25
Gun Drummer
22 hours ago $1.37 earnedDrowning Pool - Bodies, Gun Cover
22.6K12