Premium Only Content
HÁBORÚ A LÉLEK ELLEN – A Chemtrail-vádirat
Talán mégis van valami igazság abban, hogy márpedig nem csak azért csíkos az ég, mert megnövekedett a repülőgép-forgalom? A fővonalas médiában több hír megjelent arról, hogy bizonyos körök valóban kísérleteket végeznek, amelyek egyik mellékterméke az a bizonyos nem-kondenzcsík-az égen. Ezek mesterségesen és célirányosan előállított vegyi felhők, amik céljáról egyelőre csak találgathatunk. Azonban jó irányt adhat nekünk a CIA igazgatója, aki részben elismerte, hogy chemtrail létező jelenség és azzal az időjárás módosítását szeretnék elérni. Bill Gates azt mondta, hogy a klímaváltozás ellen akarnak bevetni komplett chemtrail-flottákat. Tehát a dolog minden korábbi, ellenkező híresztelés ellenére nagyon is létezik és ez egy koordinált, célokkal rendelkező projekt, amit jobbára világszerte folytatnak. Értünk? Vagy inkább ellenünk? Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy az utóbbi megállapítás az érvényes…
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Róbert 😎
Új adással 2024. NOVEMBER 15-én jelentkezünk. A (KI)VÁLASZTOTTAK című adásunkban megnézzük, milyen hatással lesz a világ sorsára a november 5.-i amerikai elnökválasztás…
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, NOVEMBERI lapszáma és AZ INDIANA JONES NYOMÁBAN – AZ ŐSI IDEGENEK NYOMÁBAN című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte megvásárolható a szupermarketekben, bevásárlóközpontokban, a hírlapárusoknál és az üzemanyagtöltő-állomásokon.
-
1:04:59
Sarah Westall
3 hours agoRFK Jr Report, Constitution Suspended, War Time Procedures in Place, WHO Exit, DOD w/ Sasha Latypova
14.5K12 -
1:56:37
Melonie Mac
6 hours agoGo Boom Live Ep 35!
28K9 -
1:01:13
LFA TV
10 hours agoPRESIDENT TRUMP SIGNS LAKEN RILEY ACT | BASED AMERICA 1.29.25 6pm
42K6 -
1:43:07
2 MIKES LIVE
4 hours ago2 MIKES LIVE #172 News Breakdown Wednesday!
16.4K2 -
1:26:16
The Big Mig™
5 hours agoJ6’r Ryan Samsel Free At Last The BOP & DOJ Exposed
18.3K3 -
31:34
The Based Mother
5 hours ago $0.70 earnedEXECUTIVE ORDER MUTILATES GENDER IDEOLOGY! Trump’s pulling out all the stops.
12.9K2 -
1:05:44
The Amber May Show
22 hours ago $0.95 earnedSaving The Innocence | Rescuing Children From Rape Trafficking | Alan Smyth
15.4K3 -
1:40:46
In The Litter Box w/ Jewels & Catturd
1 day agoIs the Jab Poisonous? | In the Litter Box w/ Jewels & Catturd – Ep. 730 – 1/29/2025
82.9K54 -
2:06:16
Darkhorse Podcast
9 hours agoConfirmation of Cool: The 262nd Evolutionary Lens with Bret Weinstein and Heather Heying
95.5K56 -
15:20
Silver Dragons
6 hours agoCENTRAL BANKS to Start Buying SILVER? Dealer Reveals What Silver Price Will Do
34.9K5