Premium Only Content
INDIANA JONES NYOMÁBAN 1. – A legősibb rejtélyek
A paleoasztronautika világába látogatunk el, ahol megannyi elmélet, feltételezés született az emberiség eredetével, a civilizációk kialakulásával kapcsolatban. Az ősi idegenek-teória hívei kis túlzással azt állítják, hogy szinte minden érdem az akkoriban isteneknek hitt földönkívülieké és ezzel azt a látszatot keltik, mintha fajunk semmit sem érhetett volna el nélkülük. Lássuk be, azért ez erős túlzás. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy számos közvetett bizonyíték utal arra, hogy mégis kaphattunk valamiféle külső segítséget, vagyis az ősi, immár elfeledett (vagy inkább elfeledtetett…) időkben valóban jártak itt idegen értelmes lények és bizonyos módon felgyorsíthatták a fejlődésünket. Adásunkban a kellő mértékkel és szkepticizmussal vesszük sorra azokat a történelmi anomáliákat, amik megerősíthetik a paleoasztronautika bizonyos (ám nem az összes) állításait.
(Sajnos az egyik bejátszást ki kellett vágnunk annak érdekében, hogy a YouTube ne tiltsa le világszerte a műsorunk megtekintését. A teljes, vágatlan adást szombat délelőttől tekinthetik meg az olyan alternatív platformokon, mint az Indavideo, Rumble, Bitchute. A közvetlen eléréseket szombaton délelőtt adjuk meg.)
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Róbert 😎
Szakértő vendég: Bácsi Bogi
2024. október 11-én megismételjük a 2018. november 9-i, KOZMIKUS WATERGATE című adásunkat, amiben bemutattuk, milyen kormányzati UFO-programok zajlottak már az 1950-es évektől kezdődően az Egyesült Államokban.
ÚJ ADÁSSAL 2024. október 18-án jelentkezünk az INDIANA JONES NYOMÁBAN című műsorunk 2. részében az ELVESZETT TÖRTÉNELEM további bizonyítékait mutatjuk be.
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, OKTÓBERI lapszáma és a most megjelent INDIANA JONES NYOMÁBAN – AZ ŐSI IDEGENEK NYOMÁBAN című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte kapható az újságárusoknál, a szupermarketekben és az üzemanyagtöltő állomásokon.
-
LIVE
Melonie Mac
4 hours agoGo Boom Live Ep 35!
428 watching -
1:01:13
LFA TV
7 hours agoPRESIDENT TRUMP SIGNS LAKEN RILEY ACT | BASED AMERICA 1.29.25 6pm
6.99K4 -
LIVE
2 MIKES LIVE
1 hour ago2 MIKES LIVE #172 News Breakdown Wednesday!
189 watching -
LIVE
The Big Mig™
3 hours agoJ6’r Ryan Samsel Free At Last The BOP & DOJ Exposed
1,677 watching -
LIVE
The Based Mother
2 hours agoEXECUTIVE ORDER MUTILATES GENDER IDEOLOGY! Trump’s pulling out all the stops.
66 watching -
1:05:44
The Amber May Show
20 hours ago $0.10 earnedSaving The Innocence | Rescuing Children From Rape Trafficking | Alan Smyth
5.32K3 -
1:40:46
In The Litter Box w/ Jewels & Catturd
1 day agoIs the Jab Poisonous? | In the Litter Box w/ Jewels & Catturd – Ep. 730 – 1/29/2025
64.2K52 -
2:06:16
Darkhorse Podcast
6 hours agoConfirmation of Cool: The 262nd Evolutionary Lens with Bret Weinstein and Heather Heying
81.1K38 -
15:20
Silver Dragons
4 hours agoCENTRAL BANKS to Start Buying SILVER? Dealer Reveals What Silver Price Will Do
24.4K3 -
1:29:21
The Quartering
6 hours agoRFJ Confirmation MELTDOWN, BLM Supermayor Brawl, 50 Million On Condoms For Gaza & More Insanity!
85.2K89