Premium Only Content
Trianonon lépjünk túl, az nem fáj a libsiknek, de az ukrán földekért az utolsó töltényig harcoljunk
Lassan itt az uborkaszezon, de a Karantén azért most is talált bőven muníciót a zavaros posványban. Kezdésnek a liberális elfogadás és szeretet jegyében a Magyar Pétert körberajongó őrültek már elhamvasztani, karóba húzni, agyonverni kívánnak újságírókat, elsősorban azokat, akik merészelnek írni a belvárosi tatárjárásról, amikor Magyar Péter tökrészegen balhézott, majd összerondított gatyában ténfergett és őgyelgett a budapesti éjszakában, miután kirakták a bulihelyről a biztonságiak. A hergelés és beteges viselkedés segítségével szinte szabadcsapatok alakultak, akik pusztítanának is a messiásért. Azt persze nem tudják, hogy mit miért kell tenni, de az nem is fontos manapság, elég az akarat. A Karantén ezen kívül rátalált a vergődő DK-ra is, akik már alig jelentkeznek, de Gyurcsány Ferenc még állja a sarat, hiszen időnként erőből harsogja, hogy az összes hibáért mindenki más felelős, ők viszont kitartanak, hiszen a bolsevikok 6-7 százalékos támogatottság mellett is többségben érzik magukat. Nem hagyhattuk ki Orbán Viktor kijevi látogatásának utózöngéit sem, hiszen rendkívül érdekes, hogy akik Trianonra csak legyintenek, az ország és a nemzet megcsonkítása érdektelen számukra, azok most annyira támogatják az ukránokat, hogy egyetlen négyzetcentiméternyi föld elvesztésébe se nyugodnak bele. Ezek az emberek itt élnek Magyarországon, ám a szívük nem a saját hazájukért dobog, és folyamatosan le is leplezik magukat. Nézzétek most is a Karantént!
-
LIVE
Redacted News
36 minutes agoRFK CONFIRMATION: Kennedy goes to WAR with Big Pharma Democrats in Fiery Hearing | Redacted Live
10,850 watching -
LIVE
Candace Show Podcast
45 minutes agoBREAKING! Taylor Swift Turns Against Blake Lively & Ryan Reynolds | Candace Ep 141
7,400 watching -
LIVE
In The Litter Box w/ Jewels & Catturd
22 hours agoIs the Jab Poisonous? | In the Litter Box w/ Jewels & Catturd – Ep. 730 – 1/29/2025
4,626 watching -
LIVE
Darkhorse Podcast
3 hours agoThe 262nd Evolutionary Lens with Bret Weinstein and Heather Heying
1,955 watching -
1:29:21
The Quartering
3 hours agoRFJ Confirmation MELTDOWN, BLM Supermayor Brawl, 50 Million On Condoms For Gaza & More Insanity!
47.4K55 -
1:23:49
The Officer Tatum
2 hours agoLIVE: RFK Jr. GOES OFF In Confirmation Hearing, Karoline Leavitt COOKS PRESS! + MORE | EP 50
25.8K24 -
LIVE
Mally_Mouse
2 hours agoLet's Yap About It - LIVE!
442 watching -
LIVE
ZWOGs
4 hours ago🔴LIVE IN 1440p! - Learning Heroes in Marvel Rivals, Helldivers 2, Then what? - Come Hang Out!
144 watching -
16:38
SLS - Street League Skateboarding
7 days agoRayssa Leal's Most Clutch SLS Wins Ever! 🥶🏆
13.7K1 -
1:53:02
Russell Brand
4 hours agoRFK Confirmation Battle – The Deep State is Losing Control! – SF528
132K143