Premium Only Content

A Netflix már arra akar rávenni, hogy edd meg valakinek az ürülékét, hogy egészségesebb legyél
Azt eddig is tudtuk, hogy a Netflix a sorozatain és a filmjein keresztül próbálja befolyásolni a közönségét, hogy már senkinek a szeme se rebbenjen, ha két férfit lát csókolózni a képernyőn, netalántán egy afrikai ember játsza az angol beteget. A dokumentumfilmjeik között azonban most egy egészen elképesztő "műre" akadtunk, amiben a házastársak leturmixolják egymás ürülékét, mert a másik végtermékében lehetnek olyan baktériumok, amitől társuk jobban érezheti magát. Az ember gyomra felfordul, elméje elborul, nem hiszi el, amit lát, de ez a valóság. Vannak emberek a feljlett Nyugaton, akik egymás kakiját eszik mosolyogva. Kiégtünk, a világ már egészen biztosan megérett a pusztulásra. Az eheti Skót dudában gyomorforgatva beszélgettünk erről a témáról, de Daniel Freund is szóba került, aki szerint az, hogy az embereknek elegük van a korrupcióból a kormány hibája és mutatja, hogy lassan vége az orbáni rendszernek. Végül azokkal a magyar influenszerekkel foglalkozunk, akik elfogadták az államilag is támogatott meghívást, hogy az országimázs építésben részt vegyenek, majd heves magyarázkodásba kezdtek, amikor bírálatokat kaptak a követőiktől. A legtöbb arról szólt, hogy ők nem tudták, hogy kik állnak a rendezvény mögött, ők csak élvezték a luxust.
-
31:39
Peter Santenello
1 year agoStories From Vegas' Golden Era 🇺🇸
41.9K24 -
LIVE
The Why Files
9 hours agoLIVE: The Why Files 24/7 Stream n' Chat
1,330 watching -
55:15
Russell Brand
1 day agoThe Truth About Big Pharma & COVID with Dr. Aseem Malhotra
161K7 -
1:19:48
The Rubin Report
9 hours agoWhat the Trump Administration Must Do Instead of Revenge | Peter Thiel
120K163 -
1:59:00
Steve-O's Wild Ride! Podcast
3 days ago $36.02 earnedPatrick Bet-David DESTROYS Steve-O's Dad - Wild Ride #252
143K49 -
3:29:15
deathbee
13 hours ago[XboxONE] GRINDING 1000g FC24
96.7K10 -
1:08:32
Winston Marshall
1 day agoThe HIDDEN Agenda: Congresswoman Hageman UNCOVERS USAID Fraud, Censorship and Human Trafficking
123K139 -
8:16
CarlCrusher
1 day agoThe True Story of Stranger Things and the Montauk Project Origins
75K26 -
10:05
ariellescarcella
1 day agoNo, You're Not Having A 'Gender Crisis' You're Just Bored
77.4K62 -
41:08
The Finance Hub
1 day ago $19.15 earnedBREAKING: DONALD TRUMP JR. SHOCKS THE WORLD!
68.8K115