Premium Only Content
Druon, Maurice: Korona és méreg (Az elátkozott királyok 3.) Partvonal, Budapest, 2014
A Korona és méreg a francia író nagyívű történelmi regényciklusának harmadik darabja, A megfojtott királyné folytatása. X. Lajos király, a Civakodó, a Vaskirály gyengekezű utóda megszabadult első feleségétől, a szép, kacér Burgundi Margittól: megfojtotta börtönében a hűtlen királynét. Feleségül veheti hát Magyarországi Klemenciát, a gyönyörű, tiszta erkölcsű nápolyi hercegnőt. Az új hitves szelíd alázattal szereti szertelen, gonosz hajlamok sarkallta férjét, s már-már úgy látszik, sikerül felébresztenie benne a bűntudatot. Remény van rá, hogy Civakodó Lajos jóvá fogja tenni vétkeit. Míg Lajos ébredező lelkiismeretével viaskodik, az ország nagyjai a hatalomért, rangért, vagyonért csatáznak, a legalantasabb, legvéresebb eszközöktől sem riadva vissza. A kíméletlen harcnak áldozatul esik maga Lajos is: alighanem méreg végez vele. Annyira áhított gyermekét, örökösét már nem láthatja meg. A főurak már a gyász idején készülnek a végső, nagy összecsapásra: vajon kinek sikerül megkaparintania a hatalmat? Druon ezúttal is mesteri kézzel szövi-bogozza az izgalmas cselekményt, lelkiismeretes pontossággal és hitelességgel idézve meg a kalandos, színes, a szerelemben gáláns, a hatalmi harcokban kegyetlen, véres francia középkort. | Megjelenés: Partvonal, Budapest, 2014 | ISBN: 978-615-528-332-1 |Fordította: Gyáros Erzsébet | Felolvasta: Györgyné Veréb Lídia
27/01. Prológus (00:03:45)
27/02. FRANCIAORSZÁG KIRÁLYNÉT VÁR - Búcsú Nápolytól (00:13:27)
27/03. FRANCIAORSZÁG KIRÁLYNÉT VÁR - A vihar (00:12:47)
27/04. FRANCIAORSZÁG KIRÁLYNÉT VÁR - Az ispotály (00:15:12)
27/05. FRANCIAORSZÁG KIRÁLYNÉT VÁR - Baljós jelek (00:13:26)
27/06. FRANCIAORSZÁG KIRÁLYNÉT VÁR - A király zászlót bont (00:14:38)
27/07. FRANCIAORSZÁG KIRÁLYNÉT VÁR - A sáros hadjárat (00:44:00)
27/08. FRANCIAORSZÁG KIRÁLYNÉT VÁR - A bájital (00:25:21)
27/09. FRANCIAORSZÁG KIRÁLYNÉT VÁR - Vidéki esküvő (00:30:41)
27/10. FLANDRIA UTÁN – ARTOIS - A szövetségesek (00:11:58)
27/11. FLANDRIA UTÁN – ARTOIS - Johanna, Poitiers grófnéja (00:23:57)
27/12. FLANDRIA UTÁN – ARTOIS - A királyság második házaspárja (00:19:23)
27/13. FLANDRIA UTÁN – ARTOIS - Egy szolgálólány barátsága (00:26:12)
27/14. FLANDRIA UTÁN – ARTOIS - A villa és az imazsámoly (00:18:02)
27/15. FLANDRIA UTÁN – ARTOIS - A döntés (00:25:29)
27/16. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - Neauphle új gazdája (00:16:03)
27/17. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - Eliabel úrasszony vendéglátása (00:15:57)
27/18. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - A Lombardok utcája (00:14:15)
27/19. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - Éjféli esküvő (00:09:06)
27/20. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - Az üstökös (00:11:14)
27/21. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - A bíboros megrontja a királyt (00:22:39)
27/22. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - „Hatalmam alá rendelem Artois-t!” (00:23:05)
27/23. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - A király távollétében (00:12:13)
27/24. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - A szerzetes – halott! (00:24:45)
27/25. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - Gyász Vincennes-ben (00:12:20)
27/26. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - Tolomei imádkozik a királyért (00:12:36)
27/27. AZ ÜSTÖKÖS IDEJE - Ki lesz a régens? (00:21:58)
-
1:45:52
Redacted News
11 hours agoBOMBSHELL! Trump about to announce largest spending FREEZE in American history, deep state in PANIC
222K385 -
1:05:23
Man in America
15 hours agoDeepSeek & the AI War to Dominate the New World Order w/ Mike Adams
60.8K20 -
2:50:20
DLDAfterDark
6 hours ago $2.66 earnedDLD Live! Are They Planning an Attack?? The "cute winter boots" Trend & What it Means!
30.7K3 -
55:26
Flyover Conservatives
1 day agoFrom Conspiracy Theory to Proven Fact: Breaking Free from the American Corporation - Ann Vandersteel | FOC Show
44.2K5 -
1:48:32
Danny Polishchuk
12 hours agoThe Funniest Call In Show On Earth - Live From New York City's Best Comedy Club
42.2K -
1:01:12
The StoneZONE with Roger Stone
8 hours agoTrump Authorizes ICE Raids That Save Women and Children | The StoneZONE w/ Roger Stone
45.2K6 -
1:39:36
Patriots With Grit
6 hours agoThe Evil Underbelly of Healthcare | Scott Schara
27.9K4 -
1:30:54
megimu32
10 hours agoON THE SUBJECT: Music fun, Marvel Madness, and HOTSEATTODD!
34.6K1 -
7:24:37
Dr Disrespect
15 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - WARZONE - NEW SEASON 2 UPDATE
184K29 -
58:55
Candace Show Podcast
11 hours agoBACKSTABBED: Justin Baldoni’s Leaked Voicemail, RFK Jr’s Betrayal | Candace Ep 140
155K293