Premium Only Content
A szólásszabadságért küzd a baloldal, de kritikát kapnak Orbánra mutogatnak
Volt már BLM szobora és LMBTQ padja Ferencvárosnak, most pedig állítottak egy Turul G Merci szobrot a kerületben. Ám ahogy elődjei, úgy ez a mű sem aratott maradéktalan sikert, ennek pedig az lett az eredménye, hogy már le is rombolták. A szoborállító hóbortjait a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina persze a kerületiek pénzéből állítattaja, mit sem törődve azzal, hogy ez csupán kidobott pénz. Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, de megemlékeztünk arról a nyíregyházi nőgyógyász főorvosról is, aki elég rendesen kiosztotta egy kommentben Cseh Katalint. A szabad véleménynyilvánításért persze a kórház felfüggesztéssel bűntette, hiszen ilyen obszcén beszólás csak a túloldalról megengedett. Végül Magyar Péter korábbi kijelentéséről beszélgettünk, amit a DK sérelmez, hiszen főnökasszonyukat tette annak idején célkeresztbe Magyar, aki szerint a gyerekek megállnak a növésben, ha Dobrev felé tolnák a babakocsijukat. Reméljük nem saját tapasztalat.
-
17:21
Kroó Zita
2 months agoMár az egész világ arra törekszik, hogy a jövő generációja tök hülye legyen
54 -
LIVE
Redacted News
1 hour agoBREAKING! NATO PREPARES FOR MASSIVE STRIKES AGAINST RUSSIA, TUCKER CARLSON ARRIVES IN MOSCOW
14,376 watching -
LIVE
Candace Show Podcast
1 hour agoTucker Back In Russia - Is He A TRAITOR?! | Candace Ep 114
8,569 watching -
DVR
In The Litter Box w/ Jewels & Catturd
20 hours agoWe're Back - For Real! | In the Litter Box w/ Jewels & Catturd – Ep. 698 – 12/04/2024
31.7K13 -
LIVE
Barry Cunningham
3 hours agoTRUMP DAILY BRIEFING: Deep State Targets Pete Hegseth! But He WILL Be Confirmed!
2,014 watching -
1:46:33
Darkhorse Podcast
4 hours agoThe 254th Evolutionary Lens with Bret Weinstein and Heather Heying
20.4K23 -
1:40:46
The Quartering
4 hours agoCEO Assassinated In NYC, Supreme Court Rules On Trans Issue, South Korea & Pete Hegseth Attacks
62.8K58 -
LIVE
Film Threat
8 hours agoSKELETON CREW REVIEW! | Hollywood on the Rocks
110 watching -
15:19
Silver Dragons
2 hours agoDealer Reveals Gold Silver Ratio "Trick" All Stackers Should Know
3.74K1 -
59:37
PMG
17 hours ago $0.10 earned"The Hunter Biden Pardon & Freedom Brigades with Charity Linch"
2.06K1