Premium Only Content
Meddig jutott az ellenzék két hétnyi egész pályás letámadással?
Miközben a racionálisan gondolkodó ellenzéki, vagy legalábbis nem kormánypárti értelmiségiek kétségbeesetten akarják valami értelmes mondanivaló felé terelni az ellenzéki politikusokat és a független influenszereket, az ellenzék szokása szerint csak a teljesen kezelhetetlen indulatainak a kimutatására képes. Persze nincs könnyű dolguk a pedofíliával: az őrjöngő dühük részben abból származik, hogy tudják, ez a szörnyűség már ráégett az ellenzékre, és ha a jobboldal szigorítani akarja a jogszabályokat, további akadályokat állítva a gyermekeket minden módon szexualizálni akaró LMBTQ-csoportok elé, akkor majd újra a nyugati elvbarátaik mellé fognak állni és nem a magyar gyermekek mellé. A kegyelmi ügy kapcsán kétségtelenül sok megbeszélnivalója lenne a magyar társadalomnak, de ezzel az ellenzékkel ez lehetetlen, mert ők semmit nem tartanak törvényesnek, legitimnek, ami az ő ideológiájukon kívül létezik. Novák Katalint sem tartották köztársasági elnöknek. Nekik csak Göncz Árpád volt az elnökük, mert őt ők választották. Nem olyan nagy tragédia, hogy a magyar progresszió csak egyszer volt annyira erős az elmúlt 35 évben, hogy elnököt tudott választani. Reméljük, ez így is marad.
-
2:52:22
Alex Zedra
11 hours agoLIVE! New Game | Infestation Origins
37.5K2 -
1:01:25
Rob Braxman Tech
17 hours agoBusy Week in the AI World! What this Means for You!
76.9K22 -
1:02:53
The Charlie Kirk Show
11 hours agoTHOUGHTCRIME Ep. 71 — Airline DEI Again! Fed Redditors? Gayest Movie Ever?
122K86 -
1:57:34
Kim Iversen
15 hours agoRFK Jr., Tulsi, Kash Patel SHRED Senate Clowns—Democrats Humiliated!
142K293 -
3:06:08
Laura Loomer
11 hours agoEP 97: Trump's Nominees Transform America
72.4K53 -
1:03:00
Man in America
19 hours agoThe Helicopter Crash DOESN'T MAKE SENSE... What REALLY Happened???
68.2K124 -
55:11
Flyover Conservatives
1 day agoParents WIN, Teachers Unions PANIC! 3 Huge Education Bombshells This Week! - Corey DeAngelis | FOC Show
99.1K8 -
1:40:20
Glenn Greenwald
15 hours agoTulsi's Hearing Exposes Bipartisan Rot of DC Swamp | SYSTEM UPDATE #400
141K233 -
1:19:48
Simply Bitcoin
20 hours ago $18.80 earnedJerome Powells MASSIVE Bitcoin Backflip! | EP 1172
100K6 -
58:42
The StoneZONE with Roger Stone
12 hours agoLBJ + CIA + Mob + Texas Oil = JFK Murder | The StoneZONE w/ Roger Stone
77.7K30