Premium Only Content
Karigeri vinnyogva, felelősséget hárítva menekül a Budapest-bérletek elbaltázása után
Új év, új remények, régi pofára esés. Így lehet jellemezni a jó szándékú emberek várakozásait a magyarországi baloldal működését tekintve. hiszen már az újévi jókívánságoknál látszott, hogy itt bizony semmi sem fog változni. A Karanténvlog pedig időt szánt Gyurcsány Ferenc veretes hazugságaira, amit egyből meg is cáfoltunk. A DK szektavezére a tisztességes szociáldemokráciára hivatkozott, amiről neki természetesen fogalma sincs, hiszen 2010 előtt a tisztességtelen kommunista berendezkedést ismerhettük csak meg általa, most azonban szokás szerint fűt-fát ígérget. Beszélt a vendégmunkások és a külföldről érkezők beengedése ellen, de egy-két éve még pont a bevándorlás mellett kardoskodott. Ennyire hülyének nézik az embereket, a Gyurcsány-házaspár ugyanis azt gondolja, hogy bármikor mondhatják a korábbi álláspontjuk ellentétét, úgyis sokan elhiszik, főleg, ha vastag mézesmadzagot lógatnak be. A Karantén nem hagyhatta ki a Lila Rambót sem, Gelencsér Ferencet, a Momentum exelnökét sem, aki akkorát bukott az elnöki székből, hogy egyből a harctéren találta magát Izraelben. Napok teltek el, de a magát háborúellenesnek nevező párt bakikirályán röhög lassan egy egész nemzet. Végül Karácsony Gergelyt is megidéztük a vlogban, hiszen Budapest főpolgármestere még a saját mércéjéhez képest is rettenetesen szánalmas teljesítményt nyújtott. A Budapest-bérletek vélhetően kútba estek a főváros hibájából, amit egy belső levelezés is bizonyít, hiszen Karácsony és Gyurcsány embere, Draskovics Tibor tudatosan mondtak nemet a kormány ajánlatára, majd meglepő módon képesek voltak mindezt a kormányra fogni. A leleplezés Karigerinél sem számít, tovább ontja hazugságait, hátha elég budapesti elhiszi. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok fel a Rumble és Youtube csatornáinkra!
-
45:53
hickok45
16 hours agoSunday Shoot-a-Round # 262
14.3K15 -
4:52:32
Rotella Games
23 hours agoGrand Theft America - GTA IV | Day 1
61.3K6 -
8:16:19
Joe Donuts Gaming
16 hours ago🟢Fortnite Live : Chill Vibes Lounge!
87K5 -
38:43
Standpoint with Gabe Groisman
12 hours agoEp. 63. Terror Strikes the Nova Music Festival. Ofir Amir
149K51 -
36:04
Forrest Galante
22 hours agoPrivate Tour of an Indian Billionaire’s Secret Wildlife Rescue Center
120K19 -
9:37
Space Ice
1 day agoMorbius Is The Perfect Movie, Everyone Just Lied To You - Best Movie Ever
103K30 -
17:09
Guns & Gadgets 2nd Amendment News
1 day agoWhy I Left The USCCA
93K45 -
21:33
Degenerate Jay
2 days ago $0.30 earnedThe Best Video Game Movie Ever Made? Sonic The Hedgehog 3 Movie Review
78.9K3 -
19:57
BlackDiamondGunsandGear
4 days agoIS 22LR ENOUGH?
104K31 -
1:59:47
Anthony Rogers
1 day agoLIVE Comedy @ Cusumano's Pizza (Upstairs)
71.4K3