Hova tűnt egymillió magyar a szomszédos országokból? – Honi felderítés

Amíg a minket Trianonban feldaraboló szomszédos népek mindegyike legalább megkétszerezte a lélekszámát az első világháborútól az ezredfordulóig, a magyarság a másfélszeres növekményt se érte el. Ennél is tragikusabb a magyar élettér, vagyis a magyar területi jelenlét összezsugorodása azóta, hogy az ország kétharmadát és a magyarság egyharmadát idegen uralom alá kényszerítették. A területeinkre ácsingózó szomszédok a magyar lakosság nélkül, vagy legengedékenyebb esetben is románná, szerbbé, szlovákká beolvadó magyarokkal képzelték el a hízásukat. Abban, hogy ma Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Délvidéken jóval kisebb területen alkotunk többséget, mint Trianon előtt, sőt jóval kisebb területen találni egyáltalán magyarokat, levakarhatatlanul bűnösek a szomszédaink. Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia szakmányban végezte a magyartalanítást a fennhatóságuk alá vont területeken. A világháborúk utáni kaotikus éveket kihasználva mintegy 70 ezer magyart gyilkoltak meg, és több, mint egymillió magyart űztek el ősi földjéről. Az ő bűnük mindössze a magyarságuk volt. A demokratikus nagyhatalmak által megengedett emberiségellenes bűnök hosszú-hosszú sora kellett ahhoz, hogy Románia, Szlovákia és Szerbia magyarsága mostanra már az elnyomók számára „kezelhető” méretűre apadjon. A világháborúk utáni magyarirtások és kitelepítések történetét Ligeti Dávid, a Veritas Intézet tudományos főmunkatársa mutatja be.