Premium Only Content
![Méltósággal meghalni – Itt Az Akta drámai, nagyszabású riportfilmjének második része](https://1a-1791.com/video/s8/6/O/n/g/Z/OngZo.qR4e.jpg)
Méltósággal meghalni – Itt Az Akta drámai, nagyszabású riportfilmjének második része
A gyógyíthatatlan betegségekkel járó életvégi szenvedés és az élet emberi méltósággal való befejezésének kérdése annyira komplex téma, amelyben nagyon nehéz igazságot tenni. A kérdés ráadásul túlságosan átpolitizált, és sok olyan ember alkot véleményt, aki nem érintett, nem értheti, érezheti át úgy, mint az, aki belülről éli meg. Az életvégi döntés ügyét az amiotrófiás laterálszkelrózisban (ALS) szenvedő alkotmányjogász, dr. Karsai Dániel élesztette fel legutóbb Magyarországon, és azt egészen a strasbourgi emberi jogi bíróságig vitte. Az, hogy miként döntenek majd az ottani ítészek, kötelezik-e hazánkat az életvégi döntés törvényi biztosítására, csak februárban derül ki. A közben kirajzolódó társadalmi vita (a nyilvánosság előtt) szinte kizárólag a végletekben mutatkozott meg. A PestiSrácok.hu kétrészes riportfilmje az első, amely szigorúan állásfoglalás nélkül, a valódi érintettek megszólaltatásával, tehát releváns álláspontok felsorakoztatásával igyekszik ledönteni a haláltól való félelmünk építette falakat.
-
13:32
PestiSracok.hu
11 days agoDonald Trump hajthatatlan Merkel pedig szétveri a CDU-t | GEOrgPOLITIKA
335 -
LIVE
Wendy Bell Radio
4 hours agoFREE AT LAST
11,927 watching -
LIVE
BonginoReport
3 hours agoThe Insidious Agenda Behind Pope Francis's Attack on Trump (Ep.138) - 02/12/2025
13,288 watching -
LIVE
Graham Allen
2 hours agoEXPOSED! JFK, 9/11, And Epstein Files WILL BE RELEASED! + FEMA Inspector General FIRED!
6,311 watching -
LIVE
The Pete Santilli Show
16 hours agoREP LUNA SAYS THERE WAS A SECOND JFK SHOOTER [EP 4438-8AM]
1,618 watching -
LIVE
Jeff Ahern
1 hour agoNever Woke Wednesday with Jeff Ahern
399 watching -
LIVE
Vigilant News Network
18 hours agoTrump Admin Strikes Back at Deep State Operatives | The Daily Dose
1,246 watching -
1:27:30
Game On!
14 hours ago $0.97 earnedSuper Bowl champion Kellen Moore signs with the Saints!
16.2K1 -
20:41
Producer Michael
19 hours agoMEET THE MAN WHO BUYS THE WORLDS MOST EXPENSIVE DIAMONDS
43.7K9 -
14:19
Cooking with Gruel
15 hours agoBaking Soda and Beef
50K7