Premium Only Content

Ilkei Csaba beszélget dr. Révész Bélával a BPTV "Különös" c. műsorában 2009.V.20-án
A rendszerváltó politikai elit máig érő bűne, hogy a szovjet mintára működtetett állambiztonsági szervezetet nem felszámolta, hanem átmentette, nem feltárta, hanem elhallgatta, nem a felelősöket kereste, hanem a kiskapukat, nem vált meg a hálózattól, hanem saját hasznára beépítette hátországába, sőt a magyar országgyűlésbe is. A könnyen kijátszható átvilágítási törvény csak a társadalom megtévesztésére volt jó.
A szolgálatok gyakran megvezették a politikusokat, a lebeszélő emberek mindig megindultak, amikor kellett, a politikai pártok fertőzöttségük fokától függően rettentek vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől.Egyes pártok szerecsenmosdató akció brigádokat vetettek be, küldtek a bíróságra kedvenc ügynökük megmentése érdekében, komikus hazudozás folyt köztudott tényekről. Ma viszont, amikor már megnyílt az állambiztonsági mágnesszalagok hálózati adattára, nincs bátorságuk és tisztességük beismerni: mégsem volt hamis az az állambiztonsági 6-os nyilvántartó karton, aminek a valóságát megerősíti a feltárt adattár. Mintha a volt ügynököknek ma is kötelező lenne a végtelenségig tagadni, soha nem kérni bocsánatot, soha nem adni elégtételt az áldozatoknak.
Harminc év elteltével továbbra sincs politikai akarat az érintett állambiztonsági hálózati személyek lehetséges teljes körének nyilvánosságra hozatalára. Időnként a túlszaporított, államilag létrehozott történeti kutatóintézetek valamelyikének jól fizetett dolgozója lojalitását bizonyítandó kijelenti, hogy nincs szükség új ügynöktörvényre, ügynöklisták sincsenek, nem a listát, hanem a politikai "struktúrát" kell feltárni, az embereket pedig egyáltalán nem érdekli ez a téma. Ezzel szemben ezek az önmagukkal roppant elégedett intézetek véletlenül sem kezdeményezték az elavult 2003. évi III. tv. korszerűsítését, az utasításokat adó politikusok neve már rég ismert, ügynöklisták csak addig nincsenek, míg össze nem állítják azokat, az emberek pedig azért passzívak, mert leszoktatták őket arról, hogy beleszólhassanak a döntésekbe.
A megpróbáltatásokat elszenvedett áldozatnak egyedül kell harcolnia igazsága kiderítéséért, s ha ez sikerül is, neki kell gondoskodnia a nyilvánosságról. A jelenlegi kormány sem akarja parlamenti jóváhagyással, kormányzati forrásból és végrehajtási felelősséggel következetesen végigvinni a múlt lehetséges megismerését az állami élet minden területén , beleértve az igazságszolgáltatás és a tájékoztatás fórumait is. Ezért söpör le minden újabb törvényjavaslatot a rendezésről, a kérdéskör teljes körű tisztázásáról. Erősítve ezzel azt a cinikus álláspontot, miszerint hagyni kell, hogy az ügynökügyek az érintettek kihalásával oldódjanak meg véglegesen, mert minden más megoldás veszélyes és veszteséges az aktuális hatalom számára.
(Ilkei Csaba interjúalanya: Dr. Révész Béla ma már PhD. egyetemi docens a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának Politológiai Tanszékén.)
Ilkei Csabának a témával kapcsolatos tanulmánykötetei az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában érhetők el:
-
LIVE
Benny Johnson
1 hour agoDeep State PURGE: CIA Agents STRIPPED of Badges as Trump DISMANTLES Dept of Education | Dem CENSURED
14,150 watching -
1:01:32
Standpoint with Gabe Groisman
2 days agoThe War on Israel: Yair Netanyahu Tells All
623 -
LIVE
Steven Crowder
3 hours ago🔴 Trump Loves Dictators: Debunking the Left’s Latest Attack Strategy
40,828 watching -
1:03:38
Timcast
2 hours agoTrump Eyes CRIMINAL CHARGES For USAID Staff For FRAUD, SCOTUS Under Fire Over Ruling On $2B Payments
41.7K32 -
LIVE
LFA TV
16 hours agoBYE, BYE OBAMA AND BLM! | LIVE FROM AMERICA 3.6.25 11AM
5,850 watching -
2:02:20
Matt Kohrs
11 hours agoTime To Buy The Stock Market Dip?! || The MK Show
40.6K2 -
LIVE
The Big Mig™
5 hours agoLet’s Talk Music w/ Artist Jimmy Levy
2,817 watching -
36:20
BonginoReport
5 hours agoJoe Rogan Brings Back Pizzagate (Ep.154) - 03/06/2025
94.8K106 -
2:58:29
Wendy Bell Radio
7 hours agoStranded & Abandoned By The Democrat Party
58.9K37 -
7:41
Adam Does Movies
17 hours ago $11.27 earnedDaredevil: Born Again Review - Does Disney Do The Show Justice?
73.3K6