Premium Only Content
Kedves biciklisek!
A Déli Pályaudvar egy forgalmas kereszteződésében éppen előttem pirosra váltott a lámpa. Ahogy annak lennie kellett, megálltunk, más autók is megálltak, az előttem szabálytalanul az út közepén haladó biciklis, aki egészen addig akadályozta az autóforgalmat a tilos jelzés ellenére továbbment, és majdnem ütközött is a nekünk jobbról éppen szabályosan elinduló egyik autóval, amely hatalmas fékcsikorgás közepette megállt. Brutál volt, azt hittem elütik. Szerencsére nem történt baleset, de ez nem a biciklis érdeme, hanem a szemfüles autósé. A biciklis akkor megijedt, nyilván neki állt feljebb, de azért mégis érezte, hogy hülyeséget csinált, és fel is ment a mintegy 10 méterrel odébb lévő bicikliútra, ahol addig is mennie kellett volna egyébként. Ez csak egyetlen egy olyan eset, amit autósként, vagy gyalogosként nap, mit nap tapasztalhatunk a forgalmi és moráli szabályokat egyre jobban ignoráló biciklisek esetében, akik pont tsznek rá, hogy létezik KRESZ, ahogy az sem érdekli őket, hogy a főpolgármester indokolatlan helyeken, indokolatlan mennyiségű bicikliutat rajzolt fel nekik, például azzal sem törődve, hogy a mentő nem tud elmenni emiatt rendesen.
-
11:45
Dezse Balázs
10 months agoJó emberek vagyunk, ha egy bűnözőn segítünk?
1123 -
1:01:01
PMG
3 hours ago $0.37 earned"Gates Wants to Meet With Trump & Are Alternative Treatments Really Covered Up?"
2.51K10 -
LIVE
The Dana Show with Dana Loesch
2 hours agoMETA'S ZUCKERBERG ENDS FACT-CHECKING PROGRAM | The Dana Show LIVE On Rumble!
712 watching -
47:59
The Rubin Report
3 hours agoListen to ‘The View’ Crowd Gasp as Sunny Hostin Accidentally Reveals How Ignorant She Is
72.5K95 -
28:29
Grant Stinchfield
2 hours ago $0.46 earnedMeta Claims to End Censorship... This is More about Protecting Meta Than Speech!
12.1K4 -
1:08:56
Bare Knuckle Fighting Championship
3 hours agoThe Bare Knuckle Show with Brian Soscia
13.1K -
1:31:37
The Shannon Joy Show
5 hours ago🔥🔥Debt Bomb Incoming & The Bitcoin Banker Bailout. You'll Own Nothing If The Planners Succeed🔥🔥
22.3K6 -
LIVE
Sgtfinesse
3 hours agoSeason of Conquerors in 2 weeks
167 watching -
3:01:32
LFA TV
18 hours agoTRUMP LIVE PRESS CONFERENCE!! | LIVE FROM AMERICA 1.7.25 11am
41.5K22 -
5:13
EvenOut
15 hours ago $0.73 earnedTAKING STRANGERS SPOTS IN LINE, THEN GIVING IT BACK😮🤯
15.1K1