Premium Only Content
A szerb állam úgy bánik a magyar kisebbséggel, hogy az példaként szolgál az egész világ számára.
I do not own the rights to this song/video, it belongs to its rightful owners. No copyright infringement intended.
#szijjártópéter #vucic #fidesz
Szijjártó Péter Facebook: https://www.facebook.com/szijjarto.pe...
Szerbiának egységre és összefogásra van a leginkább szüksége most sokkal inkább, mint bármikor korábban – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök pénteken Belgrádban azon a nagygyűlésen, amelyet azért hívott össze, hogy összetartásra szólítsa fel Szerbia népét.
A Remény Szerbiája nevű rendezvényen a szakadó eső ellenére a becslések szerint mintegy kétszázezren vettek részt. Nemcsak Szerbiából, hanem Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból és Észak-Macedóniából is érkeztek az elnökkel szimpatizáló emberek. A szervezők korábbi közlése szerint ez volt minden idők legnagyobb tömegrendezvénye Szerbiában. Aleksandar Vucic beszéde előtt a tömeg egyperces néma csenddel emlékezett arra a 18 áldozatra, akik május elején két ámokfutó gyilkolt meg.
Május 3-án egy 13 éves fiú az iskolájában lelőtte kilenc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további öt diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket. A tömeggyilkosságok után a szerb kormány több intézkedést is bejelentett, például a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre történő csökkentését, valamint a fegyvertartási és -viselési szabályozás szigorítását. Emellett egy hónapon át büntetlenül adhatják át fegyvereiket és lőszereiket azok, akik eddig illegálisan birtokolták azokat. Az elnök beszédében közölte, hogy eddig több mint ötvenezer fegyvert és robbanóeszközt adtak át.
A köztársasági elnök azt is bejelentette, az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) szombati tisztújító közgyűlésén lemond a pártelnökségről, ám a SNS tagja marad. Egyben arra kért mindenkit, hogy támogassa az egy hónap múlva megalakítandó Népi Mozgalom Szerbiáért nevű szervezetet, amely pártok felett álló politikai mozgalomként jön létre. A rendezvényen felszólalt Ivica Dacic külügyminiszter, a kormánykoalíció részét képező Szerbiai Szocialista Párt elnöke, aki beszédében kitért arra, hogy a szerbek akkor tudják a leginkább megmutatni erejüket, amikor nehézségekkel néznek szembe. Így volt ez a török hódoltság idején, az első és a második világháború idején, akkor is, amikor a NATO bombázta Szerbiát, és akkor is, amikor Koszovót elszakították Szerbiától – hangsúlyozta a politikus. Koszovóról szólva kiemelte, hogy az továbbra is a szerbek földje, és sok szerb vére hullott azon a területen.
Nem adjuk Koszovót, nem adjuk Szerbiát, nem adjuk a gyerekeinket, nem adjuk fiataljainkat, és nem hagyjuk, hogy megmérgezzenek minket, nem hagyjuk, hogy gyilkolják a népünket! Nem adjuk sem Szerbiát, sem a szerbeket! Csak az egység menti meg a szerbeket, csak a béke hozhat fejlődést
– zárta szavait Ivica Dacic. Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének, a boszniai Szerb Köztársaságnak az elnöke arról beszélt, hogy sokan gyengének tartották Szerbiát, ám Szerbia nem gyenge, és a pénteki nagygyűlés is azt bizonyítja, hogy erős az ország és népe is.
Szijjártó Péter Facebook: https://www.facebook.com/szijjarto.pe...
Orbán Viktor facebook: https://www.facebook.com/orbanviktor
Orbán Viktor YouTube nem hivatalos: / @o1gorban1geniusz
Varga Judit Facebook: https://www.facebook.com/VargaJuditMi...
Novák Katalin Facebook: https://www.facebook.com/csaladesifju...
Magyarország Kormánya: https://kormany.hu/
Magyarország Kormánya YouTube: / kormany.hu
Magyarország Kormánya Facebook: facebook.com/kormanyzat
Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya
-
10:35
O1G - Orbán 1 Géniusz
11 months agoAz 50 milliárdból nem vehet fegyvert Ukrajna -win-win szituáció Brüsszelben- Georg Spöttle
4195 -
2:52:04
Nobodies Gaming
9 hours ago $5.63 earnedNobodies Rumble Gaming TEST STREAM 2.0
58.3K3 -
1:00:36
Talk Nerdy 2 Us
9 hours agoDigital Surveillance, TikTok Shutdowns & The Hackers They Don’t Want You to Know About!
47.9K2 -
3:08:37
SpartakusLIVE
11 hours agoDelta Force || Tactical, Strategic, HARDCORE
54K2 -
3:32:05
I_Came_With_Fire_Podcast
15 hours agoTRUMP GUILTY Verdict, LA Fires, New American EXPANSIONISM, and Cyber Truck Updates!!
30.5K13 -
1:26:05
Glenn Greenwald
12 hours agoGOP Senators Demand Tulsi Support Domestic Surveillance To Be Confirmed; Group Tracks IDF War Criminals Around The World; System Pupdate: Pointer's Determination To Survive | SYSTEM UPDATE #387
136K77 -
57:27
Flyover Conservatives
1 day agoHealthy People Are Ungovernable: The Secrets They Don’t Want YOU to Know - Tracy Beanz | FOC Show
70.8K7 -
8:36:11
Dr Disrespect
19 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - DELTA FORCE - INTENSE SITUATIONS ONLY!
259K27 -
4:01:30
Nerdrotic
15 hours ago $37.05 earnedHollywood National DISASTER! Studios Terrified, Star Wars FAIL | Friday Night Tights 336 w Raz0rfist
156K51 -
2:52:10
Edge of Wonder
14 hours agoLA Fires: Biblical Inferno as Hollywood Burned Down
54K21