Premium Only Content
Oltott gyermekek akár 52x nagyobb eséllyel haláloznak
Számos videót készítettem már ebben a témában, megannyi statisztikát hoztam annak igazolásául, hogy valami súlyos dolog történik az oltásprogram kezdete óta. A felvételen elhangzó gyermekek halálára vonatkozó brit Nemzeti Statisztikai Hivatal természetesen nem 100%-ban pontos adatokat jelöl, de egy szignifikáns jelenséget mutat, ami tagadhatatlanul megemelkedett halálozást jelöl oltott gyermekek körében. Jelentések szerint a legtöbb halálozás vakcinák után 14 napon belül következik be, így a látkép ennél sokkal drámaibb is lehet, hiszen az adatok a “legalább 21 nappal ezelőtti” számokon alapulnak, ráadásul a 10-11 éves korú gyermekek a statisztika időszakában nem kaptak oltást Angliában és Walesben, így az oltottak halálozása még ennél is nagyobb számot mutathat. Ez nem COVID, hiszen az még a mainstream tudományos álláspont szerint sem veszléyezteti a gyermekeket. A statisztikák ugyan félrevezetőek lehetnek, de amikor ilyen mértékű változást jelölnek, azt komolyan kell(ene) vennie a hatóságoknak – amennyiben a lakosság egészsége az elsődleges számukra. Ellenőrizd a forrásaimat és döntsd el saját magad, hogy mit gondolsz a témában. Én ezekre a következtetésekre jutottam, de a legfontosabb az lenne, hogy közös nevezőre jussunk mindannyian és elkerüljük még több ember szükségtelen halálát.
A CDC és a Johns Hopkins tanulmányai a természetes immunvédelem erősségét és időtartamát mutatják ki
https://www.clarkcountytoday.com/news/natural-immunity-gets-another-boost-from-two-new-u-s-studies/
A Pfizer és az FDA a COVID vakcina biztonsági adatainak további késleltetését kéri a bíróságtól
12 ország visszavonja a COVID-korlátozásokat, Izrael megszünteti a “Zöld Kártyát”
https://childrenshealthdefense.org/defender/12-countries-covid-restrictions-israel-green-pass/
SPIKEVAX
https://www.ema.europa.eu/en/medicines/human/EPAR/spikevax
Mi az a feltételes forgamlombahozatali engedély?
https://www.ema.europa.eu/en/glossary/conditional-marketing-authorisation
Biológiai engedély iránti kérelem
https://www.nuventra.com/resources/blog/regulatory-differences-between-an-nda-bla/
Japán fekete részecskéket talált a Moderna vakcinában
https://www.bbc.co.uk/news/world-asia-58405210
A Moderna COVID-19 mRNS vakcinára vonatkozó uniós kockázatkezelési terv, 71. oldal
A gyógyszerrel kapcsolatos kockázatok és a kockázatok minimalizálására vagy további jellemzésére irányuló tevékenységek
Ha a 8-9 millió beoltott emberből akár csak tíznél súlyos szövődményeket okoz, a védőoltást nem lehet engedélyeztetni és a bizalom sem születik meg felé, hiába mondható alacsonynak a hibaszázalék.
Jelzésértékelési jelentés a szívizom- és szívburokgyulladásról a Spikevax – COVID-19 mRNS vakcinával
Az angliai halálozási adatokra vonatkozó legfrissebb statisztikák a vakcinázási státusz szisztematikus téves kategorizálására és a Covid-19 vakcinázás bizonytalan hatékonyságára utalnak.
Ehhez jön hozzá még az Aegon biztosító, amely és idézem ezt a Reuters cikket
A hivatalos adatok szerint a gyermekek akár 52-szer nagyobb valószínűséggel halnak meg a Covid-19 oltás után, mint a be nem oltott gyermekek, és az ONS megpróbálja ezt elrejteni.
https://dailyexpose.uk/2022/01/29/ons-data-covid-vaccinated-children-52x-more-likely-to-die/
A FIFA labdarúgó halálesetek száma csak 2021 decemberében elérte az elmúlt 12 év éves átlagát
https://stephenc.substack.com/p/5-fold-increase-in-sudden-cardiac
A Legfelsőbb Bíróság bírája úgy dönt, hogy a szülőknek nem kell tudniuk a Covid-19 oltás miatt meghalt gyerekek számát, mert túl hülyék ahhoz, hogy megértsék az adatokat.
https://dailyexpose.uk/2022/02/01/judge-decides-kids-covid-vaccine-deaths-confidential/
-
54:12
Uncommon Sense In Current Times
18 hours ago $10.47 earned"Neither Batman nor the Good Samaritan: A Christian View Of Self-Defense in the Daniel Penny Case"
19.8K3 -
59:57
The Tom Renz Show
18 hours ago"Health and Health freedom - next steps"
9.98K3 -
39:40
PMG
15 hours ago $10.07 earned"Paulo Figueiredo, Mehek Cooke, Ashley Hayek, Mark Mitchell- The Breanna Morello Show"
50.3K4 -
3:37:41
Fresh and Fit
8 hours agoGirls React To Lily Philips Sleeping With 100 Guys
137K64 -
27:00
Stephen Gardner
10 hours ago🔥McConnell ATTACKS Trump | HUGE Update on MILITARY DRONES mission!!
115K156 -
8:10:03
Dr Disrespect
19 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - WARZONE - HUNTING SEASON
263K77 -
1:32:28
Fresh and Fit
12 hours agoHow To Wholesale and Fix & Flip Real Estate!
75.7K11 -
1:30:55
Flyover Conservatives
1 day agoDrones, Darkness, and Divine Intervention: Unpacking Prophecy and Reality - Dr. Troy Spurrill | FOC Show
47.6K3 -
59:32
The StoneZONE with Roger Stone
11 hours agoHonoring Great American Patriots for Helping to Save our Country | The StoneZONE w/ Roger Stone
98.1K8 -
1:09:50
Donald Trump Jr.
15 hours agoHow Sean Parnell Helped Deliver PA, Plus Why Pete Hegseth Must Be Confirmed | TRIGGERED Ep.199
221K95